Cesc Fabregas nem hétköznapi futballsztár, hiszen mások az ő korában még az ificsapatbeli tagságért küzdöttek, ő pedig húzóemberként, góllal és gólpasszokkal segítette Bajnokok Ligája-döntőbe az Arsenalt, majd kezdőként lépett pályára a 2006-os világbajnokságon.

Fabregas Vilessoc de Marban született, nem túl messze Barcelonától, és már kisiskolás korában leigazolt a katalán óriásklubhoz, ahol egy korosztályban tanulta meg az alapokat – de még milyen jól! – Lionel Messivel és Gerard Piquével. Cesc, alias „az új Guardiola” rendszeresen tagja volt a hispán korosztályos válogatottaknak, és ennek, valamint elképesztő tehetségének köszönhette Arsenalba igazolását is: 2003 nyarán az U17-es vb-n a torna gólkirályaként és legjobb játékosaként segítette ezüsthöz övéit, ott mutatott teljesítménye pedig felkeltette Arsene Wenger érdeklődését.

A fiatal korából adódó speciális átigazolási szabályzatnak (nem nevelőklubja és a kérők, hanem szülei döntenek új állomáshelye felől) köszönhetően a család Londonba költözött, emígyen Fabregas szeptembertől már Wenger mester kezei alatt tanulta a profizmust. Nem is akármilyen eredményekkel: 16 évesen és 177 naposan mutatkozhatott be a felnőttek között egy Ligakupa-mérkőzésen (klubrekord), 35 nap múlva már gólt is lőtt a sorozatban (tózse klubrekord), majd 2004 nyarán még kétszer eljátszotta ugyanezt, csak már a Premiershipre vonatkozólag.

Pályára lépett a Panathinaikosz elleni BL-csoportmérkőzésen, majd októberben betalált a norvég Rosenborgnak, a változatosság kedvéért mindkettő sihederségi klubrekord. Abban az idényben már ő számított a középpálya tengelyében Gilberto Silva és Patrick Vieira első számú helyettesének, majd amikor a két világbajnok közül a francia távozott, végleg bekerült a kezdőbe is. „Fab4 eredményesen versengett Mathieu Flaminivel Wenger kegyeiért, és bár egyetlen vb-selejtezőn sem léphetett pályára, remek tavaszi formája miatt ott lehetett a németországi tornán” – írtuk róla 2006-ban.

Cesc különösen a Juventus elleni BL-mérkőzésen harcolt hatalmasat, hogy bebizonyítsa, sokkal több egyszerű Vieira-pótléknál, képes azonnal túlnőni elődjén – ő maga lőtte az első gólt, Thierry Henryét pedig előkészítette. A Real Madrid ellen is kiválóan ment neki (itt is kiosztott egy sorsdöntő asszisztot), ezért került be decemberben a bő, 33-as világbajnoki keretbe, majd márciusban Elefántcsontpart ellen a nemzeti csapatban is debütálhatott, egy 70 éves korrekordot ledűtve.

Németországban sem bírta ki, hogy – bizonyára dafkéből – valamiféle csúcsot ne döntsön meg: 19 éves és 41 napos volt, amikor pályára lépett a világbajnokságon. Ilyen poétikusan ifjú korban még egyetlen honfitársa sem szerepelt Mundialon. A fentiek miatt szerette volna a Real megszerezni, mindhiába. A világbajnokságot egyébként csereként kezdte: az ukránok ellen 14 percet kapott Luis Aragonés kapitánytól, Tunézia ellen már egy félidőt, amelyben egy gólpasszal és kiváló játékkal jeleskedett, ami miatt még Szt. Maradona is megdicsérte őt.

Nyilvánvalóvá vált, hogy vele sokkal többre mennek a Fúriák, mint a „kőlábú” Marcos Sennával, át is vette helyét a kezdőben, sőt, azon kevés hispán között tartották őt számon, akikre a korai kiesés ellenére sem lehetett panasz. Ősszel sem spórolt erejével, a szezont a Dinamo Zagreb elleni BL-duplával kezdte, majd számolatlanul szórta a gólpasszokat. Wenger gyorsan új, nyolc idényre szóló szerződést köttetett vele (ez az időtartam egyébként Premiership-rekord), év végén bekerült az uefa.com álomcsapatába is, teljesen megérdemelten, a tekintélyes olasz TuttoSport egyenesen benne látta az év legjobb fiatalját.

A bajnokságban a roppant gólerős ifjú katalánt választották meg január legjobbjának, és természetesen alaptagja volt az Eb-selejtezőket vívó válogatottnak, nyolc mérkőzésen szerepelve. Klubjában viszont 2008 tavaszán egyáltalán nem parádézott, mintha elfáradt és kiismerték volna az ellenfelek – vagy egyszerűen csak külön őrzőt kapott, mint az Arsenal kulcsjátékosa, sok esetben csapatkapitánya. A Barcelonát mindez nem zavarta meg, hiszen a bajnokság után azonnal bejelentkeztek a középpályásért. Nyolc selejtezőbeli fellépés után csereként vágott neki a 2008-as kontinenstornának, ahol ha pályára lépett, valósággal szórta a gólpasszokat.

Klubjában súlyos sérüléssel kezdte az idényt, majd december végén is kidőlt, három hónapra. Áprilisi visszatérte után lassan formába lendült, amit a Konföderációs Kupán is bizonyított, majd miután zseniálisan futballozott egész idényben, nyáron, még a vb előtt, a Barcelona minden követ megmozgatott megszerzéséért. Maradt, és ismét bekerült az év csapatába, de a válogatott kezdőjébe nem fért vissza a barcás különítmény miatt. A vébé-aranyhoz is csak négy mérkőzéssel járult hozzá, mindannyiszor csereként beállva, de csalódást soha nem okozva. Még egy elvágyódós idény erejéig maradt Londonban, de aztán 2011 nyarán 34 millió euróért hazatért a Barcelonához.

Mi tagadás, már nagyon unták a népek a Fabregas-sagát, hiszen naponta öt-hat, egymásnak ellentmondó hír és cikk jelent meg (néha a mi oldalunkon is) a spanyol középső középpályás és a Barca újraegyesüléséről. Hosszas tárgyalások végén csaptak egymás kezébe a felek: a Barcelona 29 milliót készpénzben utal át az Arsenalnak, hatmilliót bizonyos feltételek teljesülése esetén, további ötmilliót pedig a játékos éves fizetéséből, évi egymilliónként. Az Arsenal láthatóan jobban járt volna, ha más kérőknek adja el őt, mondjuk a Real Madridnak.

Nagy viharokat vert szakmai szempontokból is ez az átigazolás.

„Kívülről annyi látszik csak egzakt módon, hogy a Barcára épülő világ- és Európa-bajnok spanyol válogatott nagy tornáin Fabregas jobbára csak csereként jutott szóhoz, már amikor egyáltalán szóhoz jutott” – írta Szabados Gáborunk; egy kedves olvasónk, Kecsedi Dávid pedig arról filozofált, hogy „Fabregas mégis kinek a helyén fog játszani? Xavi cseréje lesz? Ez elég erős lenne azért. Busquets pozíciója nem neki való, Iniestához képest nem elég fürge, klasszikus szélsőnek meg nem való. Egy nagyon merész felállás lenne az Iniesta, Villa, Messi hármas elöl, mögöttük pedig a Fabregas, Busquets, Xavi trió. Ez szerintem nem lenne hosszú életű, főleg, hogy padra tenni egy körülbelül 20 gólos előző szezon után Pedrót szerintem vétek lenne”. No és akkor még nem is beszéltünk Alexis Sánchezről…

„Az igazság azonban az, hogy Xavi 1980-as születésű, azaz gondoskodni kell lassan pótlásáról, a szűrő Javier Mascherano lassan már középhátvéd (talán nem is lenne belőle rossz söprögető, ha lenne még ilyen poszt), egy Seydou Keitát bármikor fel kell áldozni egy Fabregasért, Thiago Alcántara még rutintalan ilyen szinten, hiszen bármekkora tehetség, csak most került fel a B-csapatból, Andrés Iniesta a széleken is képes világklasszisként futballozni, nem csak középen; Sergio Busquets Mascheranóval egyetemben pedig szűrő, azaz más poszton szerepel. Busquetset egyébként sem lehetne egyszerűen csak „becserélni” a régi-új játékosra, hiszen a szürke eminenciásnak óriási szerepe van a klub újkori menetelésében. Meglehet, nem lesz kimondottan „szakújságírói”, amit most írok, de őszintén, ha önök edzők lennének, az elképesztően hosszú hazai pontvadászatot, a két kupát, a téli klubvilágbajnokságot, az Európa-bajnoki selejtezők hajráját és a nyári kontinenstornát is figyelembe véve nem örülnének annak, hogy egy posztra lenne két zseniális és egy több mint ígéretes fiatal játékosuk? Nagy ugye…” – filozofáltunk az ügy kapcsán 2011 nyarán.

Sérülései miatt mindössze két Eb-selejtezőn vehetett részt, miközben végre klubtrófeákat nyert: egy spanyol és egy európai Szuperkupát. Első felnőtt barcelonai idényében csak Messi és Xavi gyűjtött össze nála jobb átlagosztályzatot.

Cesc játékstílusát látván a világ összes táján könnybe lábad a drukkerek szeme: minden mérkőzést végigrobotol, fantasztikus meglátásai és kiváló labdái néha még saját csapattársait is meglepik, és harcol, harcol, harcol. A Chelsea elleni Ligakupa-döntőn például elveszítette a labdát, de azonnal nekiugrott Claude Makélélének, akitől elpattant a játékszer Ashley Cole-hoz, de a spanyol neki is odacsúszott – két méterről, majd villámgyorsan felugorva még arra is maradt ideje, hogy ügyesen kitámassza az időközben odarohanó Michael Essient, végül a három világklasszis közül szöktette Emmanuel Adebayort… nso.hu